rubicon

Az Aranybulla megújításainak politikai háttere

Miért kellett megerősíteni?
13 perc olvasás

II. András király 1222. évi Aranybulláját az oklevél megerősítésében leírtak szerint hét példányban állították ki, amelyek közül azonban egy sem maradt fenn. A nagy fontosságú kiváltságlevél szövege ugyanakkor nem veszett el, tartalmát pontosan ismerjük, mivel azt több átírás is megőrizte. Ezek a dokumentumok különböző korokban és eltérő politikai helyzetekben készültek, de céljuk azonos volt: rögzíteni az egyszer már megszerzett kiváltságokat, elismertetni, esetleg bővíttetni az uralkodóval a korábban elnyert jogokat. Az alábbiakban a privilégium szövegének középkori megújításait ismerhetjük meg azoknak az eseményeknek a tükrében, amelyek hatására sor került az újabb kiadásokra.

1231

A 2022-ben 800 éves Aranybulla rendelkezései eredeti formájukban nem tudtak hosszú távon érvényesülni. A dokumentumba foglalt intézkedések egyik kárvallottja az egyház volt, amely hamarosan pápai támogatással próbálta meg érdekeit érvényesíteni s a tőle elvont gazdasági előnyöket visszaszerezni. Törekvéseinek eredményét 1231-ben az ún. második Aranybulla foglalta össze. Az új dekrétumból az 1222. évi kiváltságlevél 31 cikkelyének közel harmada – főként az egyház érdekeit sértők, mint például a tizedszedés módjáról vagy a sókereskedelemről szólók – kimaradt, az átvettek közül többnek pedig módosult a tartalma.

I. Lajos király 1351. évi dekrétuma, amelyben átírja és megerősíti az 1222. évi Aranybullát

A szerviensek legfontosabb jogait rögzítő pontok azonban – a fehérvári törvénynapokról, az adómentességről vagy

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.