Arkangyalok muskétával

Az Újvilágba érkezett spanyolok nemcsak tűzzel és vassal terjesztették a kereszténységet, hanem szóval és képpel is. Az első templomokba szobrok és festmények kellettek, melyeket eleinte az anyaországból hoztak. Az Amerikában feltűnő helyi festők pedig nemcsak ezekről a képekről vettek mintát, hanem a hajók rakománya közt érkező imakönyvek illusztrációiról és a rézmetszetes szentképekről is. Ezek legtöbbje azonban németalföldi mesterek munkája volt. A kolóniák sajátos barokk művészete tehát nem pusztán a spanyol importon alapult, hanem hozzájárult a flamand festők és grafikusok tevékenysége, valamint a helyi mesztic, sőt indián kismesterek forma- és színvilága is.

A hatalmas gyarmatbirodalmat a spanyolok két alkirályságra osztották. Mexikó volt az egyik, s Peru a másik. Bár Peruban a spanyol kormányzók jobban szerették a tenger partján újonnan alapított perui székvárost, Limát, de az úgynevezett Magas-Peru igazi székhelye a régi inka város, Cuzco maradt. Dél-Amerika legjelentősebb műemlékei találhatók itt: az inkák palotájának alapfalaira épült barokk házak, a két hatalmas templom, a székesegyház és a Jézus-társaság (La Compañía) szentélye.

A művészettörténet azonban egy helyi festőiskola okán is számon tartja Cuzcot. Ennek a „cuzcói iskolának” talán a legkülönösebb alkotásai azok az angyalképek, melyek nemcsak a környék templomaiban, hanem ma már több jelentős amerikai múzeumban és magángyűjteményben is megtalálhatók. A mennyei seregeket soha és sehol másutt nem ábrázolták ilyen formában, hiszen ki hallott már olyanról, hogy az angyalok vörös kabátot, csipkés kézelőt, térdnadrágot és főként muskétát viseljenek.

A helyi festőket nyilvánvalóan a spanyol alkirály díszkíséretének pompája ihlette meg. Az arannyal hímzett ruhájú legénység valóban nem mindennapi látványt nyújthatott, s a tiszteknek még a cipőcsatján is gyémántok ragyogtak. Nem csoda, ha a jámbor cuzcóiak és limaiak ilyennek képzelték a mennyország őrségét is.