Andropov jelentései

Az 1940-es évek vé­gé­től mind az ál­lam­kö­zi, mind a párt­kö­zi kap­cso­la­tok­ban be­vett­nek szá­mí­tott az a gya­kor­lat, hogy a ke­let-­eu­ró­pai or­szá­gok­ban szol­gá­la­tot tel­je­sí­tő szov­jet dip­lo­ma­ták vagy szak­ér­tők „ta­ná­csok” és „aján­lá­sok” for­má­já­ban beavat­koz­tak az il­le­tő or­szág bel­ső ügyei­be, be­le­szól­tak a ká­der­kér­dé­sek­be. Sztá­lin 1953. már­ciu­si ha­lá­la után Nyikita Hrus­csov és ve­ze­tő­tár­sai szük­sé­gét érez­ték a né­pi demok­rá­ciák­kal va­ló „nor­má­lis” és sza­bá­lyo­zot­tabb vi­szony kiala­kí­tá­sá­nak, tö­re­ked­tek a kap­cso­la­tok hi­va­ta­los ala­pok­ra he­lye­zé­sé­re, rend­sze­res­sé tet­ték a párt- és kor­mány­de­le­gá­ciók lá­to­ga­tá­sait. A szo­cia­lis­ta or­szá­gok párt- és ál­la­mi ve­ze­tői e ta­nács­ko­zá­so­kon több tá­jé­koz­ta­tást kap­tak a szov­jet bel­po­li­ti­kai hely­zet­ről, az ak­tuá­lis prob­lé­mák­ról.