rubicon

Ágyúk, mozsarak, gránátok

Buda ostroma, 1686
7 perc olvasás
A pirotechnikai eszközök a lőpor feltalálása óta egyre növekvő szerepet játszottak a harctereken, s a 16. század elejétől egyenesen nélkülözhetetlenné váltak. A háborúkban egyre gyakoribbak lettek a tűzfegyverekkel vívott várostromok, egyre élesedett a harc ostromló és védő, ágyú és vár között. Újfajta erődítési rendszerek alakultak ki, a korábbiaknál hatásosabb ágyú- és lövedéktípusok jelentek meg, elterjedt a lőporos akna alkalmazása. E több évszázados folyamat egyik jelentős állomása Buda 1686. évi visszafoglalása.

Buda ostromában a különféle tűzfegyverek és robbanóeszközök döntő szerepet játszottak. Mindkét fél nagyszámú löveget vetett be a küzdelembe: a keresztények több mint 250, a törökök kb. 200 darabot. A mennyiségi adatoknál azonban jóval fontosabbak a technikai mutatók, és az ostromlók fölénye e tekintetben nagyobb volt, mint a számaránybeli különbség.

Tüzérségi párbaj

Az ostrom után felvett leltár szerint a Várban talált lövegek tekintélyes részét – több mint harmadát – a magyar végvárakban, illetve a magyarokkal vívott csaták során zsákmányolták a hódítók. E nagyobbrészt császári, kisebb részben magyar lövegek mintegy felénél ismerjük az öntés időpontját, s ezek háromnegyede még a 16. században készült. Ha korukhoz hozzátesszük, hogy a korábbi végvári harcok már igénybe vehették e lövegeket, s a török Buda a 16–17. század folyamán nyolc ostromot állt ki, fogalmat alkothatunk a lövegpark e részének elhasználódottságáról. Persze a keresztény tüzérségnél is adódtak technikai problémák, így például néhány, harc közben túlmelegedett ágyúcső felrobbant.

A két szemben álló fél között az első pillanattól heves ágyúpárbaj zajlott. A

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.