rubicon

A végrendelet rejtélye

5 perc olvasás
A történeti múltból fennmaradt adatokból a történések pontos egymásutánját mindig nehéz megállapítanunk, még olyankor is, ha nyilvánvalóan hiteles emlékeket őrző, látszólag mindenben elfogadható tanúbizonysággal rendelkezünk. Hát még, ha olyan esettel találkozunk, mint Széchenyi István állítólagos ”politikai végrendelete”, amely közel egy évvel halála után bukkant elő, közel sem minden politikai célzatosság nélkül.

A bécsi Der Fortschritt 1861. március 22-i számában Gr. Széchenyi István egy beszélgetéséből, 1860. április 2. cím alatt közlemény látott napvilágot. Ebben egy Széchenyihez „igen közel álló” személyiség (Babarczy Imre) számolt be arról az üzenetről, amelynek közvetítésével (Deák Ferenchez) Széchenyi állítólag őt bízta meg. „Mondja meg (Deáknak) – olvassuk ebben –, hogy ha hallgatni akar egy bolondra – a bolondok próféták, akkor azt a hatalmat, amelyet a közvélemény fölött bír, ne hagyja kihasználatlanul, míg végül a vihar oly hangos lesz, hogy hangja már nem lesz hallható, mint ahogy az enyémet nem akarták 1848-ban meghallani.” Ezután jön, bővebben kifejtve, hogy ha a birtokos nemesség nem marad a dolgok élén, vérfürdő következhet. A forradalmi út helyett tehát, az emigráció törekvéseinek elébe vágva, egyezzenek meg Ausztriával. Nem számíthatnak sem Angliára, sem Oroszországra. „Magyarországnak háromszáz éve létrejött kapcsolatát a Habsburg-házzal nem tartom szerencsésnek, de szerencsétlen házasságból is születhetnek életerős gyermekek.” Tanácsa ez tehát: „őszinte megbékélés 1848 alapján – exceptis excipiendis [kivéve a kiveendőket], a császár megalázása nélkül.”

A közlemény természetesen nagy feltűnést keltett Magyarországon. Sietve átvette

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta