Az „anarchizmus” szó hallatán ma is sokan bombákat dobáló, titokzatos, álarcos merénylőkre, salétromos falú pincékben a halál elixírjét kotyvasztó, Raszputyin-tekintetű modern alkimistákra gondolnak. És ennek van is valamennyi jogosultsága – bár az igencsak szerteágazó eszmerendszerként megjelenő anarchizmusnak csupán egy kisebb irányzata az, amelyik támogatta, sőt, a cselekvés vezérfonalának, az emberiséget felszabadító, megtisztító aktusnak tekintette a merényleteket és így tulajdonképpen a politikai gyilkosságot. Mégis: éppen ez az irányzat az, amely a leginkább felkeltette – egyáltalán nem meglepő módon – a korabeli és mai média, illetve általában a közvélemény figyelmét.
A 19. század végének magányos merénylői – a „tiszta szívű gyilkosok” – az anarchista ideológia hatalomellenességét a hatalmat gyakorló egyes személyek
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta