A tatárjárás pusztításának nyomai egy Árpád-kori faluban

2005. áp­ri­li­sa és no­vem­be­re kö­zött, a 4-es fő­út ceg­lé­di sza­ka­szán, a 69,6–76,8 km kö­zött, az au­tó­út mind­két ol­da­lán, a Nem­ze­ti Au­tó­pá­lya Rt. tá­mo­ga­tá­sá­val ré­gé­sze­ti fel­tá­rást vé­gez­tünk. A több mint 7 km hosszú sza­ka­szon (8 le­lő­he­lyen) fel­tárt több ezer ob­jek­tum (göd­rök, ár­kok, sza­bad­té­ri kemencék, há­zak, ku­tak, füs­tö­lők, mű­he­lyek, vas­ko­hók) őr­zi a bronz­kor­tól a kö­zép­ko­rig meg­te­le­pe­dett la­kos­ság haj­da­ni nyo­mait. Az ása­tás so­rán több olyan meg­fi­gye­lést is tet­tünk, me­lyek biz­tos tám­pon­to­kat ad­tak az ed­dig is­me­ret­len vagy csak rész­ben is­mert ré­gé­sze­ti je­len­sé­gek megismeréséhez. Egy­részt a fel­szín­re ke­rült vas­ko­hók fon­tos ada­tok­kal szol­gál­nak a kö­zép­ko­ri al­föl­di vas­ko­há­szat ed­di­gi ho­má­lyos ké­pé­hez. Más­részt ré­gé­sze­ti­leg is do­ku­men­tál­ni tud­tuk az írott for­rá­sok­ból már jól is­mert ta­tár­já­rás pusz­tí­tá­sait. 

A leg­na­gyobb ki­ter­je­dé­sű le­lő­he­lyen, me­lyet az észa­ki és a ke­le­ti szé­lén az egy­ko­ri patak- vagy fo­lyó­me­der ha­tá­rol, egy 11–13. szá­za­di fa­lu rész­le­tét tár­tuk fel. A fa­lu kö­ze­lé­ben emel­ke­dő ho­mok­dom­bon egy má­ra már a me­ző­gaz­da­sá­gi mun­kák miatt el­pusz­tult kő­ala­po­zá­sú temp­lom állt. A temp­lom kö­rü­li te­me­tőt, aho­vá az itteni és a kör­nyék­be­li la­kos­ság te­met­ke­zett, a szán­tó fel­szí­nén he­ve­rő cson­tok jel­zik. A fel­tárt 52 ház el­he­lyez­ke­dé­se, mé­re­te és le­let­anya­ga alap­ján megál­la­pít­ha­tó, hogy a 11. szá­zad­ban ide­te­le­pült la­kos­ság fa­lu­sze­rű te­le­pü­lé­sen élt, ahol a 10-12 m2 alap­te­rü­le­tű, nye­reg­te­tős, ke­men­cés la­kó­épü­le­tek ki­sebb cso­por­tok­ban he­lyez­ked­nek el. A né­hány év­ti­zed után itt élők, akik a 13. szá­zad kö­ze­pén me­ne­kül­tek el, már 12-20 m2 alap­te­rü­le­tű, ÉNY–DK-i irá­nyú, kb. 40-50 m hosszú ut­ca­sor­ba ren­de­zett há­zak­ban él­tek. A há­zak be­töl­té­sé­ben ta­lált le­le­tek ala­csony szá­ma ar­ra utal, hogy a fa­lu la­kos­sá­gá­nak nagy ré­sze az 1241–42. évi pusz­tí­tás­kor el tu­dott me­ne­kül­ni. Azon­ban több olyan csont­vá­zat is ta­lál­tunk, me­lyek a fa­lu­ban ma­rad­tak szo­mo­rú sor­sát mu­tat­ja be.