A szalon és az utca

Milyen volt Párizs 1789-ben? A forradalmi romantika a nagy népi megmozdulásokat és a rendi gyűlés ünnepélyes pillanatait állítja előtérbe. A hétköznapok mintha eltűntek volna. Tekintsünk hát be a szalonokba, az előkelők világába, majd időzzünk el a párizsi utca forgatagában, s ismerkedjünk meg a korabeli közbiztonság és közegészségügy főbb jellemzőivel is.

A forradalom előtti Párizs - ha társadalmát, városképét vagy a lakosság életkörülményeit, szokásait nézzük - kisebb-nagyobb egységek színes konglomerátumát, kavargó forgatagát mutatja. A nyugati külvárosok falakkal, hotelkapukkal szegélyezett csendes utcái más légkört árasztottak, mint a lüktető forgalmú Cité, a keleti külvárosok vagy éppen a szűcsök, posztósok negyedeinek keskeny, középkori utcái, ahová a nap is alig sütött be.

Az előkelők társadalmi életének egyik legfontosabb központját a híres szalonok alkották, ám ezek között is voltak társadalmi, térbeli, funkcióbeli s a szalon úrnőinek ízlése szerinti különbségek. A Napkirály korának, divatját őrző grandiózus szalonok magas mennyezettel épültek, lambériájukat még az előző században aranyozták, parkettájukat török szőnyegek borították. Az étkészletek drága anyagból, pompás díszítéssel készültek: ezüst és aranyozott ezüst keveredett sevres-i porcelánnal és angol kristállyal. A legünnepeltebb és legelőkelőbb szalonokat a Labordok, de