rubicon

A sorsfordulat

Öt nap Londonban
22 perc olvasás

Ez a könyv öt, a világ sorsának alakulásában talán döntő szerepet játszó nap történéseit idézi fel. 

A helyszín London; a szóban forgó időszak az 1940. május 24., péntektől 28., keddig számított öt nap. 

Adolf Hitler ekkor állt a legközelebb ahhoz, hogy megnyerje az általa kirobbantott második világháborút. 

Volt valaki, aki tudta, mennyire közel került Hitler a végső győzelemhez: Winston Churchill. A háború után megjelent emlékiratai negyedik kötetének azt a címet adta: A sorsfordulat. A kötet az 1942-es évvel foglalkozik, amelynek vége felé a németek több fronton is visszavonulásra kényszerültek. 1942 novemberében Churchill azt mondta a brit népnek, hogy ez még nem a vég kezdete, de talán már a kezdet vége. 1942 novembere katonai értelemben – Egyiptom, Észak-Afrika és Oroszország harcmezőin – sorsfordulatot hozott. Nagy-Britannia még így sem lett volna képes egymagában legyőzni a németeket; eh­hez Amerika és Oroszország kellett. De 1940 májusában Churchill volt az, aki nem vesztette el a háborút, s ezzel meg­mentette Nagy-Britanniát, Európát és a nyugati civilizációt. És erről a sorsfordulatról A második világháború című emlékiratában mélyen hallgat. 

Vége a cseh függetlenségnek. Hitler a Hradzsin ablakában, Prága, 1939. március 16. A fordulópont

Az államok és népek történetében gyak­ran egy bizonyos csata vagy forradalmi mozzanat jelent fordulópontot –

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.