A római köztársaság államszervezete

Amikor Róma utolsó királyát, Tarquinius Superbust a zsarnoki uralma ellen fellázadt nép Kr. e. 510 körül elűzte, különösebb államszervező erőfeszítések nélkül azonnal létrejött a köztársaság. Az új államforma könnyű és gyors megszületése nemcsak a rómaiak államszervező bölcsességének tulajdonítható, hanem annak is, hogy voltaképpen nem is született a korábbitól merőben eltérő állami berendezkedés. A római államot ugyanis egy olyan piramissal ábrázolhatjuk, amelynek csúcsán a király (rex) áll, közvetlenül alatta a senatus, alul pedig a népgyűlés (comitia) foglal helyet. A köztársaság létrejötte csak a piramis csúcsán jelentett változást.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a köztársasági államberendezkedés kezdetben kísértetiesen emlékeztetett a királyságéra. A regifugium ugyanis nem egy demokratikus forradalom eredménye volt. Az etruszk királyt a római patríciusok felkelése űzte el, a kialakuló köztársaság ezért a patríciusok állama volt. A patríciusoknak nem az volt a céljuk, hogy a királyság államberendezkedését gyökeresen felszámolják, hanem csupán annak garantálására törekedtek, hogy az állami főhatalommal többé ne lehessen visszaélni. A királyság hagyományai ezért sok vonatkozásban még hosszú évszázadokon át tovább élhettek. A király főpapi funkcióit a köztársaság idején, sőt még a pogány császárkorban is az ősi rítus szerint megválasztott