A nyugati városfejlődés alapjai

Európa a középkor hajnalán egyfajta negatív urbanizációt élt át. A Kr. u. 8. században – Velencét és Dél-Itáliát kivéve – Európában szinte mindenütt megszűnt az addig ismert városi élet: „A városok fizikailag léteztek ugyan – írta H. Pirenne -, de elvesztették kézművesekből és kereskedőkből álló lakosságukat, s velük együtt mindazt, ami túlélte a római birodalom városszervezetét.” Csak az arabok által meghódított Hispániában bontakozott ki egy sajátos urbanizáció, amelynek következtében a kora középkori Európa két legnépesebb városa Córdoba és Sevilla lettek, Európa egészét tekintve azonban ez a fejlődés kivételesnek tekinthető, a városok újjászerveződésének, az új városhálózat kialakulásának folyamata más alapokról indult el.

Az európai városfejlődés alapfeltétele az volt, hogy a mezőgazdaság termelékenysége megnőjön és egyre nagyobb, élelmiszert nem termelő népességet tudjon ellátni élelemmel. Itáliában persze továbbra is jelentős szerepet játszott a városok kialakulásában vagy újjáéledésében a távolsági kereskedelem, elsősorban a bizánci kapcsolatok miatt.

Az Alpoktól északra azonban a városképződésnek új kiindulópontjai lettek: az egyházi közigazgatás központjai, a püspökségek, ahol civitasok létesültek, másrészt a világi várak, burgusok a földesúr lakótornyával és a köré csoportosuló épületekkel. Mindkettő egyben uradalmi központ is volt. E megerősített helyekre hamarosan kereskedők is telepedtek, akik megsokasodván már nem fértek el az erődítéseken belül. Így a falakon kívül novis burgusokat vagy forisburgusokat, azaz külvárosokat építettek. Így alakultak ki a kereskedőtelepek, amelyeket szintén palánkkal vagy falakkal vettek körül. Rövidesen kézművesek is betelepedtek e külvárosokba, és így a vidéki kézművesség városi iparrá alakult át. Az újonnan jöttek telepei fontosabbnak bizonyultak a régieknél: a modern város bölcsője a civitas vagy burgus külvárosa lett. További kiindulópontul szolgáltak a portusok, amelyek nem egyszerűen kikötőt jelentettek ekkoriban, hanem olyan élénk forgalmú helyet, ahol az áru keresztülhaladt.

A városok a 12. század folyamán sorra elnyerték a bíráskodás jogát, és kiépítették saját közigazgatási önkormányzatukat is. A védelemhez nélkülözhetetlen városfalak, valamint a középületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) vagy hidak építésének megszervezésére, a város élelmezésének biztosítására tisztviselőket választottak, akikből állandó tanácsot szerveztek. A feladatok ellátásához szükséges pénz előteremtésére pedig adókat vetettek ki és szedtek be, éspedig a vagyon arányában – ez is merőben új jelenség volt. A polgárjog megszerzése az egyes embereknek azt jelentette, hogy