rubicon

A német sikerek titka

15 perc olvasás
A német hadsereg a második világháború első éveiben olyan gyors és látványos győzelmeket aratott, hogy azok joggal vonták magukra a világ közvéleményének figyelmét. Valamiféle német csodáról, a Wehrmacht legyőzhetetlenségéről kezdtek beszélni. Szakmai berkekben lényegében még ma sem zárult le ezeknek a részben vélt, részben valós német módszereknek, különleges eljárásoknak a kutatása, illetve keresése. Pedig német csoda valójában sohasem volt. A német sikereket hozó ún. villámháborús stratégia a háború kezdetén nem is létezett, elmélete fokozatosan alakult ki, és inkább a német propaganda világába, mintsem a katonai felső vezetés hivatalos nézeteinek körébe tartozott.

A német haderő 1939-ben, bár magas szervezettséggel, korszerű harceljárással rendelkezett és egyértelmű volt katonai vezetésének fölénye, létszámában, fegyverzetében és gépesítettségében jóval elmaradt potenciális ellenségeinek hadseregei mögött. Németországnak 1935-ig nem lehetett számottevő hadereje. A versailles-i békeszerződés 100 ezer főben maximálta a fegyveres erő létszámát és megtiltotta – többek között – az új, ütőképes technikai eszközök (nehéztüzérség, hadihajók, repülők, harckocsik) rendszerbe állítását, az általános hadkötelezettség fenntartását. Az új haderő kiépítése 1935-től indult meg, miután Hitler egyoldalúan felrúgta a békeszerződés előírásait.

Németország nem egészen négy év alatt ütőképes haderőt hozott létre, és lemaradását több tekintetben is behozta. A fegyverkezés óriási összegeket emésztett fel. A katonai kiadások 1936–1937-ben elérték az összkiadások 37, 1938–1939-ben az 53%-át. Mindezek ellenére a Wehrmacht csak megközelíteni tudta a francia haderőt, túlszárnyalni nem. Ráadásul Németországnak nemcsak a francia

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.