A műszaki modernizáció élharcosa

Széchenyi életművének felületes áttekintésekor is szembetűnik, milyen nagy jelentőséget tulajdonított a műszaki fejlesztésnek. Egy ízben az államot is jól működő géphez hasonlította: „Országunk nagysága – írta a Stadiumban – a tökéletes mechanika.” Naplója, levelezése arról tanúskodik, hogy a technika jövőjében és jelentőségében állhatatosan hitt, legyen az sokszorosítási eljárás (litokrómia), kávéfőző- vagy cipőkészítőgép, a repülés vagy éppen a sötétben látás módszere. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a „világ-családdal” történő kapcsolatba lépést a nyugati világ, elsősorban Anglia ipari technikájának „fontolva haladó” átvételében látta.

Csábító feladatnak látszik megvizsgálni: okulhatunk-e az ő sok szempontból bevált módszereiből. Hiszen mai helyzetünk nagyon hasonlít a reformkoréhoz: akkor is arra kényszerült az ország, hogy külföldről műszaki ismereteket és idegen tőkét vegyen igénybe. Széchenyi gondosan mérlegelte, milyen technikai megoldás honosítható. „Valóságos bűnténynek tartom egy olyan országban, amilyen Magyarország – írja Széchenyi – olyasmire vállalkozni, ami nem a legnagyobb valószínűséggel lesz sikeres; egy modern rom elijeszti a közönséget és csírájukban fojtja meg a leghasznosabb vállalkozásokat.” Ilyen modern rom állt figyelmeztető jelként az 1838-as árvízig Óbuda határában: a 18. század vége balsikerű „nagyberuházásának”, az ötemeletes selyemfilatóriumnak a romja. Pest és Kőbánya között pedig 1827-ben nyitották meg a lebegővasút hét kilométeres szakaszát, melyet aztán sohasem használtak.

Példaértékű, ahogy Széchenyi kiválasztotta a Lánchíd szerkezetét és tervezőjét. Andrássy Györggyel tett angliai tanulmányútja után írt Hídjelentés című összefoglalójából kiderül, hány hidat tekintett meg, hány mérnök véleményét hallgatta végig. Összehasonlította a fa-, kő- és vasboltú, valamint a függő lánchidak előnyeit és hátrányait, míg arra a következtetésre jutott, hogy lánchidat kell építeni. Döntését a tervezett híd esztétikai, formai megjelenése is befolyásolta.

A Lánchíd építésén egy lelkes csapat, a Hídegyesület hangadó tagjaként munkálkodott, a Hengermalom megvalósításáért viszont magányos harcosként küzdött. Nyugat-európai útján látott műmalmokat, s amikor Sopronból egy gőzmalom felállításához kérték segítségét, Angliából szerezte be az ehhez szükséges költségvetési adatokat. Meggyőződése volt, hogy a hazai „özönvíz előtti állapotban lévő” malomtechnikát modernizálni kell. 1837 júniusában Pest város tanácsához intézett nyílt levelében javasolta