Ingyenesen olvasható
A nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, szovjet Gulag-táborokban és csehszlovákiai börtönökben sínylődő, arisztokrata származású Esterházy János a szenvedőkkel közösséget vállalva lengyeleket, szlovákokat, zsidókat és cseheket bújtatott, miközben a szlovákiai magyar kisebbségért életét áldozta. Esterházy meghatározó képviselője volt a kelet-közép-európai népek szolidaritásának, a magyar–szlovák megbékélésnek és a magyar–magyar összefogásnak is. Lengyelországban magas állami kitüntetésben részesült, Oroszországban poszthumusz rehabilitálták, Magyarországon minden elismerést megkap, Szlovákia azonban továbbra is háborús bűnösként tartja számon a felvidéki magyarság egykori vezetőjét. A Vatikán 2018-ban engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye folytat le. 2019. március 25-én megkezdődött boldoggá avatási pere.
Esterházy János 1901. március 14-én született az Osztrák–Magyar Monarchia területén, a mai Szlovákiában található Nyitraújlakon. Édesapja, idősebb Esterházy János (1864–1905) korai halála miatt özvegye, a lengyel Tarnowska Erzsébet grófnő (1875–1956) egyedül nevelte három gyermekét: Lujzát, Jánost és Máriát. Esterházy János egész életét meghatározta a lengyel édesanyától kapott, mély istenhit, valamint a szlovákok és magyarok által vegyesen lakott szülőhely. Utóbbi miatt számára természetes volt, hogy a szlovák nyelvet már gyermekkorában elsajátította. Legtöbb kortársához hasonlóan ő sem fogadta könnyen a Magyarország felosztását eredményező trianoni döntést. Ott találjuk Jánost a soproni népszavazást kiharcoló diákok között, majd szülőhelyének védelmében tagja lett egy Nyitrán szerveződő szabadcsapatnak. A család ötezer holdnyi birtokának kilencven százalékát elveszítette az 1920-as békediktátum miatt. A Csehszlovákiához csatolt országrészben ennek oka a nacionalista földreform volt, ám az adót az egész földbirtok után behajtották a családtól...
Esterházy Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, majd csehszlovákiai birtokaira vonult vissza gazdálkodni. Az Esterházy család sok más arisztokrata családdal együtt nehéz helyzetbe került Trianon után. A kihívások ellenére mégis a kisebbségi léthelyzetben maradást választotta, bár a családnak voltak más birtokai is a trianoni Magyarország területén. Esterházy János a közössége mellett döntött – ahogy később is minden kritikus élethelyzetében... 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyermek született, János és Alice.
Fiatalon bekapcsolódott a közéletbe, 1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett. 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt elnökévé választották, majd az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe. A jó kedvű, a cigányzenét is kedvelő gróf egyszerre hirdette a szlovákiai magyarság pártok feletti összefogását és a magyar–szlovák testvériséget. Arisztokrata származásához nem ragaszkodott, nem várta el, hogy grófnak szólítsák. A prágai nemzetgyűlésben ellenzéki képviselőként a felvidéki magyar kisebbség érdekeinek következetes szószólója volt. 1938-ban visszautasította a – Csehszlovákia határainak erőszakos megváltoztatására törekvő – Szudétanémet Párttal való együttműködést. A Felvidék déli, magyar többségű területének visszatérését jelentő első bécsi döntés után Esterházy Kassa képviselőjeként üdvözölte Horthy Miklós kormányzót 1938 novemberében, de személyesen a szlovákiai területen maradt, és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot.
A hetvenezres, Szlovákiában maradt magyarság érdekeinek védelmét fontosabbnak tartotta, mint a magyarországi karriert: Budapesten felsőházi bársonyszék és tárca nélküli miniszteri poszt várt volna rá, ő azonban most is azok mellé állt, akik nehéz helyzetben maradtak. A revíziós siker közepette a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak tiszteletben tartását követelte a visszacsatolt területeken. Pozsonyban Új Hírek címmel napilapot adott ki, ezt azonban a Tiso-féle szlovák fasiszta bábállam betiltotta, őt magát pedig rendőrségi felügyelet alá vonták. Esterházy a nehezített pályán sem fékezte le közéleti tevékenységét, a szórványban élő szlovákiai magyarság megmaradásának érdekében kidolgozta például a „Magyar Család” és „Magyar Házak” programját.
A második világháború kitörésekor aktívan részt vett a lengyelországi menekültek magyarországi befogadásának megszervezésében. A szlovák parlamentben a magyarság egyetlen képviselőjeként védelmébe vette az üldözött, Szlovákiában maradt magyarokat, sőt, az üldözött szlovákiai szlovákokat, cseheket és zsidókat is. Következetesen fellépett a szlovák kormánypolitikát egyre inkább meghatározó náci ideológia ellen, ezért is alaptalan a máig érvényben lévő, háborús bűnösségre vonatkozó szlovákiai vád. Híres mondata: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.” 1942. május 15-én a szlovák parlament egyetlen olyan képviselője volt, aki nem szavazta meg a zsidóság kitelepítéséről szóló törvényt, nyitraújlaki otthonában pedig üldözött zsidókat bújtatott. Magyarországot és Szlovákiát is 1944. március 19-én megszállta a náci Németország. A hitleri megszállás ellen Esterházy memorandummal tiltakozott, a dokumentumot a pozsonyi svájci követségen keresztül juttatta el a szövetséges nagyhatalmakhoz. 1944 karácsonyán Budapesten a nyilasok letartóztatták, rövid időre internálták, a Gestapo körözte.
A második világháború után a Magyar Párt vezetőivel a kibontakozó atrocitásokra hivatkozva memorandumban kért védelmet a felvidéki magyarság részére az újraalakuló csehszlovák állam hatóságaitól. Esterházy kihallgatást kért Gustáv Husak belügyi megbízottól, aki azonban letartóztatta. A magyar miniszterelnök, Dálnoki Miklós Béla 1945-ben kísérletet tett külügyminiszterén keresztül Esterházy internálásának megszüntetésére. A miniszterelnöki hivatal értesülése szerint a szlovák politikai rendőrség által lefogott Esterházyt „Szlovákia első számú háborús bűnöseként akarják a szlovákság elé prédául dobni és elítélni”. Végül a szlovák állam átadta Esterházyt a szovjet belügyi Népbiztosság szervének, az NKVD-nek.
1946. június 24-én Moszkvában koholt váddal 10 éves javító munkatáborra, távollétében Pozsonyban 1947. szeptember 16-án halálra ítélték a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásának és a fasizmus kiszolgálásának hazug vádjával. Családtagjait – feleségét, gyermekeit – soha többé nem láthatta. A csehszlovák kormány kiadatási kérelmére – a cél a halálos ítélet végrehajtása volt – a Szovjetunió úgy döntött, hogy Esterházyt kiadja északi szomszédunknak. A Gulagok poklát megjáró, halálos betegségben szenvedő rab fizikai erőnlétét előbb fel kellett javítani, így az eredetileg tervezett időponthoz képest fél évvel később, 1949. április 20-án adták át a szovjet hatóságok Csap állomáson Esterházyt a Csehszlovák Köztársaság megbízottjainak. A források szerint egy foga sem maradt, a haja kihullott, az északi sarkkörön szerzett tuberkulózisa miatt állandó köhögési rohamok nehezítették életét. Helyzetét nem segítette az sem, hogy a keleti nagyhatalom területén történő kényszertartózkodása alatt Csehszlovákiában és Magyarországon is változás következett be: a fordulat éve (1947/48) a kommunizmus teljes hatalomra jutását eredményezte térségünkben. Ezzel összefüggésben a Rákosi-féle internacionalista magyarországi vezetés teljes érdektelenséget tanúsított a felvidéki magyar politikus sorsát illetően.
Húga, Mária Prágában felkereste Vavro Šrobár minisztert, aki jól ismerte Esterházy antifasiszta tevékenységét. A miniszter közbenjárt Gottwald államelnöknél, így végül a halálos ítéletet felfüggesztve kegyelemből életfogytiglani büntetést kapott a felvidéki magyar politikus. Alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván, hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért távoznia. Ismét a közössége mellett döntött. Ezután a súlyos beteg politikust Csehszlovákia több börtönében is őrizték. Az állandó áthelyezéseket azzal indokolták, hogy nézeteivel úgymond „károsan befolyásolta rabtársait”. A róla érkező hírek szerint már a Gulagban is fogolytársai lelki támasza volt. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött éveket. Az 1956-os magyar forradalom híre még visszaadta számára a szabadság reményét, de a szabadságharc leverése után állapota fokozatosan romlott a börtönben. 1957. február 21-én Mária bátyja leveléről számolt be nővérének, Lujzának. Ebben leírta, hogy testvérük állapota válságosra fordult, a testsúlya 47 kg-ra esett vissza, láza állandóan 40 fok körül van, és „úgy fullad, mintha víz alá nyomták volna”. Esterházy János kérte, hogy szállítsák a nyitrai börtönbe, hogy szülőföldjén halhasson meg, azonban a csehszlovák kommunista vezetés ezt a kérését is megtagadta.
Utolsó üzenetéből kiderül: átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét felajánlotta a magyarság fölszabadulásáért. A magyarság sorsa mindvégig foglalkoztatta, ezt mutatja egy korábbi börtönkérdőívre adott válasza is. A „Mi motiválta Önt a bűncselekményre?” kérdésre így válaszolt: „Meggyőződésem, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés a magyarokkal szemben nem volt igazságos.” Azaz az elveihez mindvégig ragaszkodott, közösségét, a felvidéki magyarságot – bár megtehette volna többször is (1920, 1938, 1949) – sohasem hagyta el. Hitvallásához mindvégig hű maradt: „Ezen a földön születtem, szívem lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is […], mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét.” Esterházy János a mírovi börtönben halt meg 1957. március 8-án, 56 éves korában. Fogolytársának sorai is arról árulkodnak, hogy lelki tartását mindvégig megőrizte. Jan Jankú így emlékezett vissza a felvidéki politikusra: „Esterházy méltósággal viselte sorsát, soha nem panaszkodott. Magas, vékony alakja már messzi feltűnt a börtönfolyosón, ahol mindig felemelt fejjel, s messzenéző tekintettel ment végig. Sovány, szinte áttetsző volt a teste, sokat szenvedett, de ez a szenvedés nem törte meg, mert nagy lelkierővel s egyenes gerinccel viselte sorsát.”
