rubicon

A magyar királyok aranypecsétjei

22 perc olvasás

II. András nem az első és nem is az utolsó volt a magyar királyok közül, aki aranypecséttel erősítette meg fontosnak tartott okleveleit. A 12. századtól tudjuk bizonyítani, hogy használtak aranypecsétet a királyok, az utolsó ilyen kiváltságlevelet pedig a 18. század közepén bocsátották ki. Persze nem minden király élt a megpecsételés ezen eszközével. Az alábbiakban sorra vesszük a magyar királyi aranypecséteket kiadásuk időrendjében.

A magyar királyi oklevélkiadás kezdetei I. (Szent) Istvánig vezethetők vissza. A nyugati minták nemcsak az oklevelek nyelvét (latin) és anyagát (pergamen) határozták meg, hanem az azok hitelességét biztosító pecsétek használatát is. Ebből következik, hogy a 11. századi uralkodók általában viaszpecsétet használtak, azonban már e korból ismerünk két királyi fémpecsétet (bullát), nevezetesen Pé­ter (1039–1042, 1044–1046) és Salamon (1063–1074) királyok ólompecsétjét. A magyar királyi fémpecsétek is a nyugati, elsősorban a német-római császárok bulláit vették alapul.

II. Géza és III. István aranypecsétje

Az első magyar uralkodó, aki írott források tanúsága szerint aranypecsétet használt, II. Géza (1141–1162) volt. 1153 második felében ugyanis a már mintegy három éve Magyarországon élő Abu Hámid al-Garnáti arab utazó engedélyt kért az uralkodótól az ország elhagyására. Ekkor a király II. Izjaszláv kijevi nagyfejedelemhez írt egy ajánlólevelet, amelyet aranypecséttel erősített meg:

„Írt nekem egy ajánlólevelet a Saqāliba [szlávok] királyához. Vörös arannyal pecsételte le, a pecsétben a király képmásával. […] Amikor visszatértem a Saqāliba [szlávok] országába, a királyuk

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.