A test fegyelmezése tekintélyes hagyománnyal bírt az ókori társadalmakban, melyek filozófiai és vallási meggondolásokból egyformán nagyra értékelték az önmegtartóztatást. Test és társadalom, test és lélek kapcsolatát a különböző vallások és bölcseleti irányzatok másképp magyarázták, de az aszkézist a transzcendenshez vezető útnak tekintették pogányok, zsidók és keresztények egyaránt. Miért és hogyan alakult ki az önmegtartóztatás és önmegtagadás hagyománya a kereszténységben? Miért gondolták úgy a keresztények, hogy az aszkéta életmód közelebb viszi őket Isten országához?
A Jézus-mozgalmat kezdettől jellemezte a megtartóztatás, bár ezalatt nem egyszerűen testi önfegyelmet értettek: ezt kötelezően egészítették ki a bűnbánat, imádság, jótékonykodás, alamizsnálkodás és az irgalmasság cselekedetei. Az őskeresztény gyülekezetek valamennyi tagja „szent” volt: a pogány világgal szemben szenteknek, tisztáknak tartották magukat. Az aszkézis gyakorlata az őskeresztény egyház bűnbánati fegyelmének alakulásához kapcsolódik. A gnosztikus szekták szélsőséges formában gyakorolták az önmegtartóztatást.
A test fegyelmezése a szerzetesi élet fontos alkotórésze, de nem azonos a szerzetességgel, vagyis minden szerzetes aszkéta, de nem minden
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta
