A honfoglalás keleti háttere

A magyar honfoglalás történeti vizsgálatában a kutatás – középkori krónikáinktól kezdve a modern történetírásig – mindig az elfoglalt terület, a Kárpát-medence földrajzi, politikai és népi viszonyainak a megrajzolására helyezte a hangsúlyt. E tendencia létrejöttében több tényező is szerepet játszott. A környezet, azaz a Kárpát-medencén belül és kívül élő egykorú népek számára az aktuális jelen volt elsősorban érdekes: hogyan alakul, mi lesz a keletről újonnan megjelent magyar törzsszövetség sorsa a térségben, sikerül-e őket pacifikálni, eltűnnek-e, felszívódnak-e az őket körülvevő etnikai környezetbe, mint előtte a hunok, az avarok és különféle bolgár (ogur) csoportok. A történet jól ismert: száz év átmenet után a kereszténység hivatalos felvételével és István királlyá koronázásával a magyar állam az európai oikumené befogadott tagja lett vallási, kulturális és politikai értelemben egyaránt. Természetesen ezek után a magyarság keleti múltja már annyira sem volt érdekes a Nyugat számára, mint a 9–10. században.

A magyarság számára a kereszténység felvétele és a beilleszkedés Európába hihetetlen mértékű kulturális váltás volt, Györffy György nagy hírű munkájának címét kölcsönvéve a nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig tartott a nagy út, melynek végén