A demokratikus ellenállás formái és lehetőségei a Kádár-rendszer válsága idején

Fej­te­ge­té­sei­met a cím ma­gya­rá­za­tá­val kí­vá­nom kez­de­ni. Úgy gon­do­lom, a kor­szak, amely­ről be­szél­ni fo­gok, vi­szony­lag egyér­tel­műen el­ha­tá­rol­ha­tó. A kom­mu­nis­ta rend­szer ma­gyaror­szá­gi tör­té­ne­té­ben a ’70-es és ’80-as évek for­du­ló­já­tól le­het vál­ság­ról be­szél­ni. Az 1979-es nyá­ri áre­me­lé­sek ki­sebb­faj­ta meg­ráz­kód­ta­tást je­len­tet­tek a ma­gyar tár­sa­da­lom szá­má­ra: a ká­dá­ri gu­lyás­kom­mu­niz­mus­nak az el­ső szá­mú le­gi­ti­má­ciós pil­lé­re in­gott meg. Szá­mos jel utalt ar­ra, hogy az élet­szín­vo­nal­nak mintegy 20 esz­ten­deig tar­tó emel­ke­dé­se a vé­gé­hez ért, egy­re na­gyobb lett az or­szág eladó­so­dott­sá­gá­nak a mér­té­ke. A nem­zet­kö­zi po­li­ti­ká­ban olyan fej­le­mé­nyek kö­vet­kez­tek be, ame­lyek je­len­tős ha­tás­sal vol­tak a szov­jet bi­ro­da­lom­ra. 1979 vé­gén kez­dő­dött az Af­ga­nisz­tán el­le­ni ag­resszió, 1980 nya­rán pe­dig Len­gyelor­szág­ban a nagy sztrájk­moz­gal­mak után meg­szü­le­tett a ha­ta­lom ál­tal kény­te­len-kel­let­len el­tűrt Szo­li­da­ri­tás szak­szer­ve­zet.

Ne­he­zebb meg­ma­gya­ráz­ni, mit ér­tek a de­mok­ra­ti­kus el­lenál­lás fo­gal­mán. Né­ze­tem sze­rint igen sok a ten­ni­va­ló a kom­mu­nis­ta to­ta­li­ta­riz­mus