rubicon

’56-os portrék

Végzetes sorsok a forradalomból
2 perc olvasás
Végzetes sorsok a forradalomból

„…egy nemzet, amely magától föltámadt, s maga keres ott a harc hevében pillanatnyi vezetőket magának.” E szavakkal jellemezte Németh László a magyar társadalmat a forradalom hevében, november 3-án az Igazságban, Obersovszky Gyula legendás lapjában közölt írásában. A nemzetéért aggódó író az események sűrűjében is pontosan látta: 1956 az egész magyar társadalomé. Az emberek különböző családi háttérrel és iskolázottsággal, eltérő világnézettel, politikai értékrenddel és demokráciaképpel kerültek az események sodrába. De bármerről jöttek is, egyetértettek a szovjet fennhatóság és a kommunista diktatúra elutasításában: szabadságot akartak, és függetlenséget. Az összeállításunkban bemutatott életpályák ezt a sokszínűséget próbálják megragadni. 

Szerepel a válogatásban politikai értékrend alapján jobb- és baloldali meggyőződésű, polgár és szocialista, bemutatunk budapesti felkelőparancsnokot, a harcokban részt vevő hivatásos katonát és civilt, a közrendet biztosító nemzeti bizottságok fővárosi és vidéki tagjait, gyári munkást, földművest és jogászt, református lelkészt és latintanárt. A portrék rávilágítanak az egyéni nézőpontokra, eltérő érdekekre, az attitűdök különbözőségére és hasonlóságára, bemutatják, hogy ki cselekedett ösztönös szabadságvágyból, és ki tudatosan, értékrendje, meggyőződése alapján. Az ebből adódó eltérő szerepvállalás és az eseményekhez való különböző viszonyulás is megmutatkozik az életpályákban. Általuk, 1956 ismert és ismeretlen szereplőinek sorsán keresztül kézzelfoghatóvá válik, mennyire sokszínű és mégis mennyire egységes volt a forradalom.

Teljes életutak – még oly vázlatos – bemutatására

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.