rubicon

19. Rutherford B. Hayes (1877–1881)

2 perc olvasás

Az amerikai alkotmány „alapító atyái” nem ismerték el a politikai pártok szükségességét. Az ő szemükben a „párt” szó önző érdekcsoportot jelentett. A felvilágosodás gyermekeiként úgy vélekedtek, hogy minden értelmes ember képes felismerni, mit kíván a közérdek, és ha tisztessé­ges, akkor ennek megfelelően fog cselekedni. Ezért az alkotmány nem is említi a pártokat. Csakhogy egy ennyire hatalmas országban, ahol a társadalmat oly sok gazdasági, vallási, regionális és etnikai ellentét osztja meg, aligha lehetett elképzelni, hogy mindenki egyformán értékeli majd a közérdek fogalmát.

Hayes egész életében pártokon kívül álló köz­­tisztviselőnek tekintette magát, s még saját pártját is súlyos kritikával illette. „Hamisított államférfiaknak” nevezte politikustársait, azt követelte, térjenek vissza „az eredeti mintadarabhoz, melyből oly nagy mennyiség készült száz évvel korábban”. Ügyvédként megvédelmezte a szökevény rabszolgákat, és végigszolgálta a polgárháborút. Ohio kormány­zójaként (1868–72, 1876–77) állami iskolákat, árvaházakat, elmegyógyintézeteket és szegényházakat létesített, s ratifikáltatta a feketék jogait biztosító XV. alkotmánykiegészítést. Tudatosan törekedett a mérsékletre, óvatosságra, a régi eszmék és értékek megőrzésére. Arisztotelész műveinek elolvasása után ezt jegyezte fel naplójába: „Az erényt a középszer biztosítja, s ettől minden szélsőséges eltérés bűn.”

A republikánusok egy ré­sze azzal csúfolta, hogy az erényessége miatt még gúnynevet sem aggathatnak rá. Hamarosan azonban találtak egy megfelelőt a számára. Az 1876-os republikánus elnökjelölő konvención ugyanis az ismertebb jelöltek közül sen­ki sem kapta meg a szükséges számú szavazatot, s ezért végül Hayest jelölték – bár ő csak alelnöki jelölésben

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.