Érdekek hálójában

A Habsburgok a magyar történetírástól nem sok jó szót kaptak, a történettudomány inkább a negatívumokat hangoztatta. A legjobb esetben az Ausztriához fűződő viszonyt magyar részről valami érdekházasságnak tekintette, kényszernek külpolitikai okokból, bizonyos mértékig akkor is a fejlődés gátjának. Vérmesebb megnyilatkozásaiban a zsarnokságot, az elnyomást emlegette, a magyar szabadság letörését, az ellenreformációt, a gályarab prédikátorokat, a sok kivégzett politikust és katonát, a gyarmati kizsákmányolást, a nemzetiségek magyarok elleni uszítását – a panaszoknak és szemrehányásoknak se vége, se hossza. Az egyik legfőbb vád: idegenek voltak, nem értették meg a derék magyarokat. Az Anjouk, Zsigmond, a Jagellók nyilván jobban megértették őket.

Az biztos, hogy történeti véletleneken múlt az összekerülés. Egyetlen komoly szempont volt 1526-ban – az oszmán veszély, melyet 1526-ig a magyar politikai elit sohasem vett egészen komolyan. Mohács után ezt már nem tehette meg. A kortársak mégsem voltak egyértelműen a Habsburg-kapcsolat mellett. Ez a kapcsolat több ország egybefűzése érdekében jött létre az oszmán veszéllyel szemben, mert egy ország egymagában nem volt elég erős erre, az európai segítség pedig komolytalannak tűnt. Dinasztikus kapcsolat volt, egyértelműen dinasztikus érdekből. Ha Albert és V. László korában ez még nem is olyan nyilvánvaló, V. Károly korában már igen. Még egy újabb ország – sőt több! – fogadja el a Habsburgokat urának.