rubicon

Egy félreértett példakép

55 éve végezték ki Ernesto Che Guevarát – 1967. október 9.
lock Ingyenesen olvasható
7 perc olvasás

Mi a közös Diego Maradona és Mike Tyson tetoválásában, Thierry Henry világbajnok francia futballsztár, Carlos Santana gitárvirtuóz és Harry herceg személyében? Mi a közös az arab tavasz során például a tunéziai vagy más esetekben az oroszországi, a palesztin vagy éppen a kínai tüntetőkben? Mindegyikük Che Guevara-ábrázolással ad hangot a véleményének, amikor az arcképét viselő pólót vesz fel. Sokan szerették, nők ezrei rajongtak érte, sokan gyűlölték – leginkább az amerikai és dél-amerikai elit tagjai, akik ellen egész életében harcolt. Mára azonban az imádott vagy rettegett gerillából a fiatalság, a szabadság és a lázadás félreértett szimbóluma lett.

Mai napig vitatott és megosztó Ernesto Rafael „Che” Guevara de la Serna személye. Sokan úgy emlékeznek rá, mint a szenvedő, nyomorgó latin-amerikaiak megmentőjére, felemelőjére. A „hivatásos forradalmár”, aki gerillaharcaival az amerikai monopóliumok elnyomása alól kívánta felszabadítani a szegény latin-amerikaiakat. Hírességek tömege viseli arcképes pólóját, és honlapok tömegei dicsőítik mai is a Parancsnokot. Mások szerint viszont egy tömeggyilkos terrorista, aki az egyenlőség eszméjét mások holttestén keresztül hirdette. Mindenesetre furcsa annak az embernek a bálványozása, aki saját módszereiről így nyilatkozott: „A gyűlölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gyűlölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvérű gyilkológéppé váljunk.” A fenti idézet ismeretében különös, hogy még mindig sokan a szabadságért tüntetők közül az ő arcképét ábrázoló pólóban feszítenek. 

Kezdetek

Guevara 1928. június 14-én született az argentínai Rosarióban, ír–baszk eredetű középosztálybeli családban. A viszonylag jómódú család elsőszülöttjeként szinte természetes volt, hogy egyetemre megy. Sikeresen elvégezte az orvosit, bőrgyógyász lett. 1951-ben még egyetemistaként egy barátjával motoron beutazta egész Latin-Amerikát, az élményeiről írt A motoros naplója című könyvét meg is filmesítették. Utazásai során szembesült a határokon átnyúló nyomorral, a mindennapi éhínséggel, a szegény emberek millióinak kiszolgáltatott és reménytelen helyzetével.

Önéletrajzi írásaiból, elbeszéléseiből az derül ki, hogy ifjúkori tapasztalatai döntően meghatározták életpályáját. A politika kezdetben nem érdekelte, de sokat olvasott, és megtanult franciául is. Amikor Guatemalában volt bőrgyógyász orvos, akkor ismerkedett meg a perui Hilda Gadea Ontaliával, akit feleségül vett. Neje aktív kommunista volt, nem kis szerepet játszott Che marxista–leninistává válásában. Ekkor kapta a Che – az argentin köznyelvben Hé! vagy Ember! jelentésű – becenevét is. Felesége révén ismerkedett meg Fidel és Raul Castróval, és csatlakozott Mexikóban a Fulgencio Batista kubai diktátor megdöntésére szervezkedő csoporthoz. Itt gerillakiképzést is kapott. A fegyveres harcot látta az üdvözítő útnak. A győzelmet az emberek megnyerésével, tudatos részvételével akarta kiharcolni. A forradalmat látta az egyetlen követendő útnak. Vietnám mintája adott példát számára, azt képzelte, hogy ez Latin-Amerikában is megvalósítható. Tévedéséért végül az életével fizetett.

Che Guevara szobra Kubában napjainkban
Forrás: pixabay.com

Castro oldalán Kubában

A gerillák 1956 decemberétől kezdték meg harcukat Kubában. Che kezdetben mint orvos, majd később mint parancsnok vett részt a harcokban. Harcostársai magabiztosnak, vakmerőnek, önmagával és másokkal szemben is könyörtelennek írták le. Ő vezette 1958. december 31-én a gerillaháború egyik legsikeresebb, talán döntő hadműveletét, Santa Clara bevételét. A kubai kommunista forradalom nem hozta el a szabadságot Kuba népének. Che Guevara személyesen ölt meg több, árulónak tartott partizánt, a hatalom átvétele után pedig az általa irányított ítélőszékek emberek százait végezték ki az általa megfogalmazott elvek szerint: „Olyanokat, akikről bebizonyosodott, hogy ellenségek, vagy gyanúsíthatók voltak ezzel, és olyanokat is, akik csak rosszkor rossz helyen voltak.” Ezen „pártatlan” eljárások egyenes következménye volt, hogy Che megszervezte az első kubai koncentrációs tábort, ahová először a politikailag gyanús elemeket zárták. Che később távozott Kubából, de a koncentrációs tábor megmaradt: a hatvanas évek közepétől többek között már a homoszexuálisokat, a katolikus papokat, Jehova tanúit és az AIDS-eseket is „fogadta”.

Che azért távozott Kubából, mert a Castro testvérek a hruscsovi elveknek megfelelően letértek a sztálini útról. Csalódott volt, hogy nem indult meg a rakétatámadás az Egyesült Államok ellen. „Többször is kijelentette, a rakétákat el kellett volna indítani az USA nagyvárosai ellen” – idézte Anderle Ádám Che Guevarát a róla írt életrajzában. A kubai rakétaválság (1962) utáni években Che tovább dédelgette a kommunista világforradalom ideáját, míg Castro inkább a szigeten épített volna szocialista mintaországot, vagyis a kubai hatalom megtartása és gyakorlása fontosabb volt neki, mint a bizonytalan kimenetelű külföldi akciók. De személyes okok is lehettek a háttérben. Castro nem tűrt meg a környezetében más erős embereket, márpedig Che népszerűségben is vetekedett vele, szövetségesből fokozatosan lehetséges vetélytársává vált. Che távozása így kifejezetten hasznára vált Kuba diktátorának. 

Che, a világforradalom üldözője

A gerilla-hadviselésnek a nemzetközi enyhülés környezetében már csak Afrikában lehetett tere. Algírban kijelentette, hogy a szocialista országokból hiányzik a szolidaritás a harmadik világgal, és bűnrészesek a nyugati imperializmus terjedésében is. Eljutott Guineába, Angolába és Kongóba is, de ezekben az országokban harcai és forradalmi céljai teljes kudarcba fulladtak. 1966-ban Bolíviába távozott, és kipróbált harcosaival itt akart forradalmat kirobbantani. A latin-amerikai kommunista pártok azonban sokszor elhatárolódtak tőle és módszereitől. Így volt ez Bolíviában is.

Latin-Amerikában a diákság nem volt olyan erős tényező, mint az Egyesült Államokban vagy Európában. Itt a nacionalizmus főleg az USA ellen irányult, és ez párosult az alacsony életszínvonal miatt állandó sztrájkokkal és politikai harcokkal. A gerillaharcmodornak jelentős hagyományai voltak itt. A gerillák többsége Che Guevarát példaképnek tekintette. Che és csapata az államot akarta irányítani, a munkásosztályt öntudatra ébreszteni, megmutatva a tömegeknek a követendő utat. A foglyokat is gyakran elengedte a tisztek kivételével. A nagybirtokosok megfélemlítése – például járműveik felgyújtásán keresztül – az élelem biztosítása érdekében vált fontossá. 

Che ekkorra már eltávolodott a sztálinizmustól, mert Mao módszereit látta üdvözítőnek. Igaz, ezek nem sokban különböztek Sztálinétól, de az ekkor elindult kulturális forradalom látszólag a bürokrácia lebontását célozta. A sok millió áldozattal járó kínai kulturális forradalom irányvonala követendő útnak tűnt számára.

Ajándéktárgyak: „krisztusi” párhuzam…
Forrás: istockphoto.com

Az utolsó próbálkozás

Bolíviai akciói inkább tűntek terrorizmusnak, mint gerillaharcnak, ráadásul a helyi lakosság, de még a helyi marxista párt támogatását is nélkülözték. Az alig 50 fős gerillacsoport célja 1967 tavasza óta az volt, hogy összecsapásokat provokáljon a hadsereggel, és ennek hatására fellázítsa a lakosságot. Azonban ez a kezdeti sikerek ellenére sem történt meg. Októberre Che csapata – amelyet ekkor már Bolíviai Felszabadító Hadseregnek nevezett – a kelet-bolíviai Nacahuazu folyó környéki, szinte járhatatlan őserdőbe szorult. Szeptemberre a bolíviai kormány váltságdíjra vonatkozó ígéreteivel megnyerte a helyi lakosságot, akik közül sokan szívesen adtak felvilágosítást a gerillák hollétéről. Che ráadásul elkövetett egy stratégiai hibát is, amikor kettéosztotta erőit, amelyek a nehéz terepen elvesztették egymással a kapcsolatot. A CIA támogatását is élvező bolíviai hadsereg katonái a Che vezette részt a Yuro vízmosásában bekerítették. A menekülés lehetetlen volt, az ellenállás mégis az utolsó töltényig tartott. A Parancsnokot is azért tudták élve elfogni, mert már nem volt tölténye. Ezután átszállították Higueras községbe, és még körülbelül 24 óra hosszat életben volt. Che utolsó óráiról Richard Helms CIA-igazgató jelentése is tudósít. Che Guevara nem halt bele a bolíviai hadsereggel való összecsapásban szerzett „harctéri sérüléseibe”, ahogyan a sajtó Bolíviában közölte, hanem „13.15 órakor (…) egy M–2-es automata géppuskából leadott sorozattal” kivégezték.

Az amerikai elnöknek készített fehér házi feljegyzés arról is beszámolt, hogy a bolíviai kormány titkolta a Che kivégzésében játszott szerepét, és azt állította, hogy a holttestet elégették, és így azt nem lehet hazaszállítani Argentínába vagy Kubába. Mindezzel a boncolást kívánták megakadályozni, amely alátámasztotta volna a kivégzés tényét. Che megtalált csontjait – levágott keze nélkül, amellyel a hadsereg bizonyította a likvidálását – halála után harminc évvel szállították Havannába. Fidel Castrónak, a kubai diktátornak nagy szüksége volt a régi harcostársra, hogy emlékeztesse a kubaiakat a forradalom dicsőségére. 

Che mítosza

Che halhatatlanná válásában nagy szerepe volt Alberto Korda 1960-ban készített fotójának. 1967-ben, Che halálakor erről a fotóról alkotta meg Feltrinelli a Che-plakátot, amely igazán ismertté tette. Castro volt a realista, aki a szocialista Kubát építi, Che pedig a romantikus, aki terjeszti a forradalmat a világban. Személye kötötte egybe Afrikát, Ázsiát és Latin-Amerikát, mert Che célja az volt, hogy több Vietnámot teremtsen a világban. Halála mártírrá tette; amikor például Rudi Dutschkét. a nyugat-berlini diákvezért 1968-ban eltalálta egy merénylő, mindenki Chehez hasonlította. A Che-kultusz óriási volt ekkoriban, még vallási képzetek is társultak hozzá, ami a krisztusi külsővel való hasonlóságból táplálkozott: a holtan fekvő Che képe hívei számára a sírban fekvő Krisztust idézték meg. 

Számtalan politikai esemény kapcsán kerül elő Che Guevara alakja, például egy bolíviai autó hátulját is Oszama bin Laden és a Commandante arcképe díszítette a 2000-es évek elején. Cheből a reklámipar is jelentős hasznot húzott. Fagylalt, parfüm, cigaretta, kóla, vodka (Smirnoff), autó (Dacia), napszemüveg (Jean Paul Gaultier), fényképezőgép (Leica) eladására használták fel az arcát és a nevét, sőt, még a Taco Bell és a Converse egyik reklámfilmjében is feltűnt. Nemcsak (játék)filmek készültek róla, hanem több énekes és banda is beleszőtte a nevét a dalaiba – legyen az rock (Manic Street Preachers, Rolling Stones), punk (The International Noise Conspiracy), rap (Jay-Z, Nas), folk (Judy Collins) vagy éppen szintipop (Pet Shop Boys). Szobra áll olyan országokban is, amelyek kényesek a politikai korrektségre (például Egyesült Államok – New York, Ausztria – Bécs). A kultusz máig él, és még magyarázatot sem nagyon kell keresni, mert a reményvesztett embereknek reményre van szükségük, amelyet Che akkor is megtestesített sokaknak, ha valójában semmit sem várhattak tőle saját sorsuk jobbra fordulása érdekében. 

A történészek a kíméletlen sztálinista tömeggyilkost, az amerikai titkosszolgálatok a nemzetközi terroristát, az elnyomottak a saját életét feláldozó forradalmárt látják benne. Élete alapján sokkal inkább vált az elnyomás, az önkény és az erőszak fenntartójává és támogatójává, semmint a szegények érdekeiért harcoló, romantikus hőssé. Anderle Ádám hispanista Che-életrajza végén megállapítja: „Mindenesetre egy metamorfózis tanúi lehetünk: annak, hogy az eredetileg a népért indított háború szándékából hogyan születik meg a nép elleni terror eszméje, s hogy a gerillából hogyan válik potenciális terrorista.”

103 cikk ezzel a kulcsszóval